Felhasználói név:

Jelszó:

Regisztráció
Elfelejtett jelszó


Hogyan állhatok el a vásárlástól?

A szerződéstől való elállás joga

 


* Ez a jog megillet minden olyan természetes személyt, aki üzleten kívül, saját célra vásárolt. 

 

Ha a vásárló valamilyen okból nem elégedett a Webáruházban vásárolt termékekkel, a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20.§ szerint a termék átvételének napjától számított tizennégy napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől. 

 


Illetve Vevő az elállási jogot a szerződés megkötésének napja, és a termék átvétele közötti időszakban is gyakorolhatja.

 


Az elállás tényét a Vevő az elállási nyilatkozatban rögzíti, melyet Eladó részére postai úton, vagy e-mail-ben eljuttat.

 


Az elállási nyilatkozat minta megtalálható ITT

 


* A szerződéstől való elállás esetén Vevő köteles az érintett terméket, az elállás közlésétől számított tizennégy napon belül visszajuttatni az Eladónak, mégpedig teljes egészében, eredeti állapotban, minden dokumentummal ill. dokumentációval, amely a Vevőnek átadásra került. A terméket az eredeti állapotban, címkékkel, károsodás és használatra utaló jelek nélkül kell visszajuttatni. 

 


* A Vevő felel a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért. 

 


* Szerződéstől való elállás esetén az Eladó köteles legkésőbb az elállást követő tizennégy napon belül visszatéríteni a kifizetett összeget a Vevőnek, a Vevő által igénybe vett fizetési móddal megegyezően. Az Eladó, a Vevő kifejezett beleegyezése alapján, más fizetési módot is alkalmazhat, de a Vevőt ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti.

 


* Az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerülő költségek a Vevőt terhelik. 

 


* Amennyiben Vevő kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ, Eladó nem köteles visszatéríteni az ebből eredő többletköltségeket

 


* Eladó követelheti a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének

 

megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkentés

megtérítését.

Főoldal - Rólunk - Áruházunkról - Akció - GYIK - Vélemények - Elérhetőségeink - Scamp partnerek - Babaképtár