Felhasználói név:

Jelszó:

Regisztráció
Elfelejtett jelszó

 

Méretek és mérettáblázatok

 
A ruhaipari termékek méretezése többféleképpen történhet. Gyakran használt módszer a nagyvilágban az életkor szerinti meghatározás: 0-1hónapos korig, vagy 4-5 éves mérettartományokból választhatunk.

 A Scamp babaruhák méretezésénél a testmagasságon alapuló méretmeghatározást alkalmazzuk. Ez a méretezés sokkal pontosabb méretválasztást tesz lehetővé, hiszen ugyanazon életkorú gyerekek szinte teljesen más testfelépítésűek, más súlyúak lehetnek. Nem jelenti azonban azt, hogy egy bizonyos méret kiválasztásakor a ruha pontosan úgy áll majd a babán, ahogy azt mi elképzeltük.

Tapasztaltuk már, hogy az általunk ajánlott méret a szülő szerint nem volt megfelelő. Sokan úgy szeretik a kombidresszeket, ha kifeszül a baba törzsén, sokan ezt már kicsinek ítélik. Másfelöl vannak gyerekek akik vékonyabbak, mások pufókak. Vannak hosszabb és rövidebb karú gyerekek.

Ennek ellenére megpróbálunk segítséget nyújtani Önöknek a méretválasztásban mérettábláink bemutatásával. Kérjük azonban Önöket, hogy a méretekhez tartozó hosszúságokat tekintsék irányadónak, az ezektől való kismértékű eltéréssel számoljanak!

Mérettáblázatok:

Hosszú ujjú kombidressz mérettáblázat
Póló mérettáblázat
Lánykaruha mérettáblázat

Jogging alsó mérettáblázat
Derékpántos kisnadrág mérettáblázat
"Bea" ujjatlan rugdalódzó
Zokni mérettáblázat

A vásárlás megkönnyítése érdekében szeretnénk a termékeket viselés közben is bemutatni. Létrehoztuk tehát a "Scamp-baba képtár"-t, ahol a  termékeinket viselő babák és gyerekek szerepelnek. A 2009. májusától működő kezdeményezés nagy sikernek örvend, számtalan babafotót kaptunk. Az anyukáknak lehetőségük nyílik a babákon, viselés közben is megnézni a kombikat, pólókat, nacikat.

Természetesen minden új képnek örülünk, legyen az bár régi kis barátunk, vagy új csemete! Ezért:

Amennyiben vásároltak már Scamp babaruhát, és meg vannak elégedve a termékkel, küldjék el számunkra a "Scamp babák és gyerekek" fotóit. A képeket az Önök beleegyezésével szeretnénk megjelentetni webáruházunkban.

Melyik büszke anyuka vagy apuka ne szeretné megmutatni gyermekét a nagyvilágnak! Hiszen úgyis Ő a legszebb! (Pont ezért nem is szeretnénk szépségversenyt rendezni. Annyi első díjat úgy sem lehetne kiosztani!) A fényképek beküldésekor lehetőségük van képaláírás, vagy pl. a messze élő rokonnak szánt néhány szavas üdvözlés beküldésére.

A fényképeket, a [email protected] E-mail címre lérjük beküldeni, és a levél tárgyaként pedig szerepeltessék: Scamp babák képtára.

Reméljük nem veszik önzésnek, ha ezen képek megjelentetéséből mások is profitálnak majd. Egyrészt azok a szülők, akik még nem ismerik a Scamp babaruhát, vagy bizonyos fazonokat. És természetesen mi magunk is nagy segítséget kapnánk.

Amennyiben nem terhes Önöknek, szívesen megjelentetnénk a baba vagy kisgyermek életkorát, méreteit, és az éppen viselt termék méretét.

Közreműködésüket előre is nagyon köszönjük!


Főoldal - Rólunk - Áruházunkról - Akció - GYIK - Vélemények - Elérhetőségeink - Scamp partnerek - Babaképtár